Évforduló

 2011.05.05. 17:44

   75 éve, 1936. május 5-én, Budapesten született Lázár Ervin Kossuth-díjas író, elbeszélő, meseíró Berzsián, Dideki, Dömdödöm, Mikkamakka, Ló Szerafin és számos más, méltán népszerű mesealak megálmodója. Első meseregényét, A kisfiú meg az oroszlánok című könyvet a Móra Könyvkiadó jelentette meg 1964-ben, s néhány évvel később nagy sikerű tévéfilm is készült a Bruckner Szigfrid nevű oroszlán és egy kisfiú különös barátságának történetéből.
   Írásaira jellemző egyedi, a valóságot egyszerre a gyermek és a felnőtt szemszögéből szemlélő látásmódja, sajátos humora, nyelvének játékossága, ötletes szócsavarásai. 1979-ben látott napvilágot egyik legnépszerűbb műve, a Berzsián és Dideki, amelyben a főhősök nevét Fruzsina leányától "kölcsönözte". A meseregényéért 1982-ben Andersen-diplomával tüntették ki. Ugyancsak nagy sikert aratott A Négyszögletű Kerek Erdő című gyermekregénye, amelynek ötletes nevű szereplőiben a felnőtt olvasók könnyen ráismerhettek bizonyos embertípusokra, a különböző helyzetekben megnyilvánuló emberi magatartásformákra. A könyv 1986-ban megkapta az Év Könyve jutalmat. Szegény Dzsoni és Árnika című meséjéből mozifilm is készült. Az író 2006. december 22-én hunyt el.

Címkék: évforduló

A bejegyzés trackback címe:

https://jugyumako.blog.hu/api/trackback/id/tr112880260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása